|
2009-10-28 20:03:16, szerda
|
| |
| |
"ELLENZÉKI KEREKASZTAL?!"-volt KISZ-titkárok,-ma "
A régen meghalt Aczél György szelleme előtt hajbókolnak
Ordító ellentmondások sokasága követte egymást 2005-ben, 1956. október huszonharmadikára emlékezve. Az MSZP budapesti elnöke beszédének közben egy férfit, mert azt kiáltotta a szónok felé, hogy ,,spion vagy", rendőrautóba tuszkoltak. Arról a Molnár Gyuláról beszélek, aki 1999. áprilisában, amikor 1956 forradalma és szabadságharca szóba került, a magyar nemzet számára dicsőséges tizenkét nap kapcsán, egyszerűen csak 56-os eseményekről beszélt. Mint ahogy tette ezt nagy elődje, a tömeggyilkos Kádár János. Molnár, a vele készült, birtokomban lévő interjúban kifejtette abbéli reményét is, hogy Kádárt egyszer még másképpen fogják emlegetni. Majdhogy nem rehabilitációról beszélt.
Az Apró unoka férje, a többszörös milliárdos Gyurcsány Ferenc, a KISZ vezérből lett vállalkozó, majd az MSZP miniszterelnöke 56-os mártírokra emlékezett.
Pokorni Zoltán, a III/III-as ügynökapuka Fideszes alelnök fia vádolta a kommunistákat.
Az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének egykori alosztályvezetője, Aczél György alattvalója, a Fidesz Országos Választmányának elnöke Nyírbátorban arról beszélt, hogy ,,hatvan éve alattomos, mocskos kis háború folyik ez ellen a nép ellen". Többszörös milliárdos család tagjaként azt is kijelentette, hogy az ország jelenlegi vezetésének az a célja, hogy ,,tulajdontalanná, kiszolgáltatottá tegyen bennünket (őt és a milliárdos vagyonú Kövér családot is?!), hogy könnyebb legyen
uralkodni rajtunk".
A nem tudom milyen párt elnöke, Csurka István azt a Fideszt ostromolta, amely párt számára, már a 2002-es választások első fordulója előtt ígéretet tett, hogy képviselőjelöltjeit visszalépteti Orbánék javára. Szidta a gazdagokat, de a szidalmazások sorából kifelejtette a ,,rendszerváltozás" ideje alatt meggazdagodott Csurka családot. Arról is elfelejtett szónokolni, hogy Aczél kutyuskaként, a nagy ideológus hű alattvalójaként, már a Kádár-rezsimben volt mit a tejbe aprítania. Az alamizsna forintokból jutott a bécsi és budapesti lóversenypályák látogatására is.
Az ötvenhatosokat védte 2005-ben, a forradalmárok egykori gyilkosának, a gyilkos sortüzek kiagyalójának és elrendelőjének, Marosán Györgynek unokája is.
,,Magyarországnak új gazdaság, új állam, új politika kell- ezt meg az egykori MSZMP-s párttitkár fia, a székesfehérvári Teleki Blanka gimnázium egykori KISZ-titkára, a dúsgazdag Orbán Viktor, Fidesz elnök jelentette ki. Új gazdaság, új állam, új politika? Az ő irányításukkal? Hiába, a papír nem pironkodik, a papír mindent kibír.
Magyarország ,,rendszerváltozás" utáni új ,,elitje" méltat, ítél, ítélkezik és kinyilatkoztat. Az az új elit, amely- és most már tágítsuk a kört- többek között az 1989-es ellenzéki kerekasztal révén, mint az MSZMP által különféle pártokba küldött, az egykori ügynökhálózat tagjaként vált ismertté, s emelkedett az elit ,,magasztos" magasságába. Az őket hűen kiszolgáló újságíró kutyuskák segedelmével.
De tekintsünk akkor vissza, sorozatunk harmadik részében, ezekre a hazugságokkal teli nyolcvanas évekre. Ekkor, a kiegyensúlyozott pártbandériumok harcának következményeként kialakult egy eléggé sokszínű és központilag már nehezen vezényelhető újságíró gárda. A régiekből, természetesen. Ezek az újságírók ugyanazt az utat járták be, mint az ügynökökből lett új politikusok. Az úgynevezett sztárújságírók ügynöki múltja is eléggé közismert lett mára már. A feladatuk eléggé egyértelmű volt, az MSZMP második-harmadik vonalába tartozók generációját, mint ellenzéki, illetve reformer politikust kellett megismertetni Hazánk lakosságával. A dolguk, látszólag könnyű volt, hiszen, pontosan a diktatúra sajátosságából kiindulva, ezeket a minidiktátorokat és múltjukat a magyar köznép egyáltalán nem ismerte. Ők egyáltalán nem kerültek, nem kerülhettek soha reflektorfénybe. Így könnyű volt róluk a hős ellenálló képet kialakítani.
Ezeket az újságírókat, a szigorúan titkos tisztekkel, tehát a tartótisztekkel egyeztetetten küldték rá a különböző újjá- vagy éppenséggel megalakuló pártokra.
Ezek az újságírók azonban, bárhová is küldte őket az ügyosztály, a politikusokhoz hasonlóan, csak látszólag voltak egymás ellenségei, továbbra is együtt tivornyáztak. Így, a különféle pártok, különféle megbeszélésein elhangzott titkok csak percekig maradtak titokban. Az információkat, miközben a nyilvánosság előtt köpködtek egymásra, testvérisen megosztották egymás között. Az 1989-es ellenzéki kerekasztalra már úgy készítették fel az újságírókat, hogy látszólag reálisak, tényközlők és sokszínűek legyenek beszámolóikban. Tegyenek, írjanak és beszéljenek úgy, mintha valódi ellentétek feszülnének a kerekasztal újdonsült politikusai között. Ebben a látszólagos demokráciában, amely inkább túlburjánzó anarchia volt valójában, a kiválasztott és küldött újságírók részt vehettek a politikai pártok háttér beszélgetésein, és a politikusok, pontosan az ismertté tételük érdekében, keresték az újságírók kegyeit.
Az ezekben a folyamatokban részt vevő újságírók, a III/III-as ügyosztály általi kiválasztása, megesketése és szakmai felkészítése, kiképzése, a nyolcvanas évek közepétől már folyamatosan zajlott. Az esküt, mint az állambiztonsági hivatal alkalmazottai tették le, ezért fizetést kaptak. Nemcsak a szigorúan titkos tisztek, hanem a döntő mértékben a társadalmi kapcsolatok közé soroltak is, akik folyamatosan, a legális fizetésük mellett, jelentéseikért rendszeresen pénzt kaptak. Ők hivatásszerűen jelentettek a politikai rendőrségnek, amely politikai rendőrség túlhatalmat kapott a pártok megszervezése kapcsán. Az ő megrendszabályozásukra pattant ki az úgynevezett Duna-gate ügy, amely nem volt más, mint Végvári őrnagy felhasználása, arra a célra, hogy elbizonytalanítsák a politikai rendőrség teljes állományát, és ezzel egy időben eltüntessék azokat a bizonyítékokat, amelyek egyértelműen, hitelt érdemlően bizonyították volna, hogy az egész ,,rendszerváltozást" miképpen készítették elő Horváth István, Gáll Zoltán, Horváth József, Pallagi Ferenc vezényletével.
De azt tudni kell, hogy az igazi karmester az Aczél György emlőin felnevelkedett, rendkívül ügyes konspirációval dolgozó Harangozó Szilveszter vezérezredes, aki az ÁVH-s Péter Gábort is kiszolgálva, minden titkok tudója volt. Még az ÁVH-s belső harcokat és harcosokat is ismerte, sőt az állománytáblákat, az újságírói káder fejlesztési terveket is. A korábbi részben már említett Karasz Lajos tábornok volt még hasonló hatalmú, de ő, mint már szóltunk róla, ő a kiemelt intézményeket, a rádiót és a televíziót felügyelte. Ez azt jelenti, hogy ekkor a politika már nem az írott sajtóra helyezte a fő hangsúlyt, hanem elsősorban a televízióra, mert a ,,demokráciák" alapja, ebből a szempontból az, hogy az eladni kívánt arc is ismert legyen. Ennek a lehetőségét nyújtotta a képi megjelenítés.
Az újságírók továbbképzése egyébként annyit jelentett, hogy a Belügyminisztérium sajtóapparátusa úgynevezett továbbképzésekre vitte a kiválasztottakat, a belügyminisztériumi üdülőkbe, újságíró klubokba. Azok a szerkesztők például, akik a Magyar Televízió Kékfény című műsorában bűnügyi újságíróknak voltak álcázva, ők képezték ki, mint tartótisztek, az újságíró társadalom jelentős részét az új, konspirációs feladatokra.. Ezek között az újságírók között ugyanúgy, mint a politikában, megtalálhatóak voltak a népi-nemzetinek, vagy az urbánusnak kiképzett tollforgatók. Ezek az emberek kerültek aztán, sztárújságíróként, rovatvezetőként, főszerkesztőként kulcspozícióba. Az úgynevezett leleplező könyvek döntő többségét ők jelentethették meg, a rádió és a televízió politikai műsorainak szerkesztőiként, vezetőiként.
Ekkor már a megyei lapoknál is megengedték, hogy a fővároshoz hasonlóan, ott is megjelenhessenek az úgynevezett szocialista, MDF-es, kisgazda, fideszes, SZDSZ-es, s a látszólagos történelmi pártokhoz kötődő újságírók.
Térjünk vissza azonban megint a kiindulóponthoz, az ellenzéki kerekasztalhoz, amelynek azokat a nemzeti érzéseket, az ebből fakadó feszültségeket kellett levezetni, amelyek, nem a sajtó, hanem a művészvilág, a magyar történelmi filmek elkészülte és a televízióban való bemutatása miatt feltört. Nagyon erős volt az ennek következtében kialakult nemzeti érzés, amit a nyolcvanas évek nyugati elemzései úgy jellemeznek, hogy veszélyesen nacionalista a magyarság.
Az ellenzéki kerekasztal történéseit az elején próbálták torzítás mentesen bemutatni, de néhány nap múlva ennek már nyoma sem volt a magyar sajtóban. Az élő közvetítések elmaradtak, felvételről, vágottan sugározták az ott elhangzottakat, amit a hozzá nem értő néző, hallgató természetesen élő műsornak hitt.
Az itt felvett anyagokat egyébként, keresztbe-hosszába, a pártok képviselőinek utasítása szerint vágták az újságírók. Ennek ellenére olyan dolgok kerültek archiválásra, főleg a háttérbeszélgetések révén, a hanganyagban, mert a politikai rendőrség mindent rögzített, hallgatott, MSZMP utasításra, amelyeket még ma is titokként kezelnek. Ez a magyarázata annak, hogy az ellenzéki kerekasztal anyagát még ma sem lehet, csorbítatlanul, megismerni.
Ezeken a rögzített, mélyen titkolt anyagokon az is szerepel például, hogy miképpen hozta létre a titkosszolgálat a Független Jogászfórumot, amely fórumnak csupán egyetlen feladata volt, hogy létre hozza a szintén a titkosszolgálat által összefabrikált ellenzéki kerekasztalt. Ez szigorúan titkos anyag volt, amely szerint létre hoztak egy ,,bagázst" az ügyvédek közül, amelynek tagjai, maguk az ügyvédek, az MSZMP Központi Bizottságának irányítása alá tartoztak, mert abban az időben (is?) az ügyvédek közössége volt, a titkosszolgálatok által, a legfertőzöttebb.
Az MSZMP tehát kiadta Kónya Imrééknek, hogy szervezzék meg a Független Jogászfórumot, hogy politikai kezdeményezésként, a jogállamiságra való áttérés érdekében hozzák létre az ellenzéki kerekasztalt. Ez kifejezetten titkosszolgálati tisztek utasítására történt így. A sajtó, szintén utasításra, részt vesz ebben a folyamatban. A jogászfórum alapítóit, tagjait, mint rendkívüli hősöket mutatja be, a jogállamiság, a demokrácia élharcosaiként ír róluk, ezáltal azonnal ismertté is teszi őket. A megalakításban, Kónya mellett más ügyvédek is részt vesznek, Mészáros ügyvéd például, a később MDF-es színekben igazságügyi miniszternek kinevezett Balsai István, az MDF, az SZDSZ teljes jogászkara. Az irányítás azonban a Kónya-Kutrucz házáspáré volt, hiszen őket könnyű volt felügyelni. Mindenkiből lett valaki, vagy miniszter, vagy országgyűlési képviselő, a sajtó azonban úgy beszélt róluk, mint akik a politikától teljesen függetlenek, csak a szakmával foglalkoznak, akik a politikai tisztítótűz irányába lökik a Magyar Szocialista Munkáspártot.
Ez történt tehát 1988. november ötödikén, célirányosan létre hoznak egy szervezetet,amelyet 1989. januárjában társadalmi szervezetté alakítottak át, s amelynek tagjait nem üldözi az akkori hatalom, hanem bemutattatja, ismertté teteti őket. Később persze, a pártlisták felállításakor kiderül, hogy szó sem volt itt független szervezetről.
Szóljunk azonban továbbra is a sajtóról, amelynek ebben az időben az volt a feladata, hogy belső vitákat gerjesszen, azokat, értékükön felül, nagyítsa fel, mintha itt valami is történne. Mintha az állóvízbe kősziklákat dobtak volna ezek a hősök. Pedig a pocsolya megmaradt annak ami, posvány, büdös víz- és sártengernek. Persze valami azért történt, de azt a legmagasabb fokú, szintű hazaárulásnak nevezzük. Egy illegitim szervezet, jelesül az ellenzéki kerekasztal eldöntötte, hogy Hazánk a következő évtizedekben merre is haladjon.
Az ellenzéki kerekasztal és a sajtó kapcsolatát leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy mindent ,,megmutyiztak" egymás között, minden a fű alatt történt, miközben nyilvánosságról harsogtak.
Az MDF-esek az MDF-hez beosztott újságíróknak mondták meg, hogy mi jelenjen meg, az SZDSZ-esek mindenkit irányítottak, ők Nyugatra is továbbíthatták az álhíreket, az MSZMP-sek a saját hírharangjaikat mozgatták bábuként.
A dolog azonban kétirányú, hiszen ekkor nemcsak a politikusokat ismerheti meg a közvélemény, hanem a kiválasztott újságírókat is. Addig nem igen érdekelte az embereket, hogy ki az a Havas Henrik, Forró Tamás, Baló György és a többi. Ám, miközben ők ismertté tették a politikusokat, ismertté válhattak ők is.
Egy idő után az újságírók között is kialakult a kasztrendszer, amelyben a politikai rendőrség által meghatározott mértékig szervezhették a sajtónyilvánosságot. Pár hét alatt ismertséget szereztek a FIDESZ, az MDF, az SZDSZ prominenseit, az MSZMP-ből MSZP-sé vedlett ,,reformereket", akik közül, a kezdetekhez képest harminc ma is a politikai porondon van, akik ma is uralják a magyarországi közéletet.
Nézzük meg, hogy milyen volt például akkor a Fidesz és a sajtó kapcsolata? Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, hogy tökéletesnek volt mondható, hiszen a Fidesz volt az SZDSZ kistestvére, hátországa.
De az MDF is ,,fiatalított", megalakította az Ifjúsági Demokrata Fórumot, az MSZP meg a Baloldali Ifjúsági Társaságot. Minden egyes párt tehát létrehozta a saját ifjúsági szervezetét. S amikor a Fidesz és az SZDSZ útjai külön váltak, akkor is szükség volt a pártok gyámkodása mellett működő fiatalok pártszerű csoportjára. Így alakult meg a Fidesz fiókintézménye, a Fidelitas, az SZDSZ meg létre hozatta az Új Generációt.
De maradjunk még az SZDSZ és a Fidesz szerelmes éveinél. Ebben az időszakban, 1993-ban, 94 elején, az újságírók hatására, az SZDSZ-hez való kötődésük miatt, a Fidesz népszerűsége elérte az 58 százalékot, ők voltak a parlamenten belül a forradalmárok, holott nem csináltak semmi érdemlegeset, léha életet élő, üres fejű gyerekek voltak.
Ne legyünk szívtelenek, a Kádár-rezsim sajtópalettáját felvázolva, ki ne hagyjuk a sorból a Kommunista Ifjúsági Szövetség hetilapját, a Magyar Ifjúságot, amelynek a főszerkesztője az azóta már milliárdos üzletemberré lett Gubcsi Lajos volt, főszekesztő-helyettese pedig Pálfy G. István, itt dolgozott, többek között, Seszták Ágnes is. Ez egy nagyon nagy szerkesztőség volt, nagyságában, mondanivalójában méltó a gazdához, a KISZ-hez. A Magyar Ifjúság a szelep szerepét töltötte be. Ezzel a hetilappal szondáztatta a KISZ és az MSZMP is, hogy mit, mennyit bír még el a magyar közvélemény. A Magyar Ifjúság ellenpólusaként hozták létre, hetilapként, a Reformot, amely Pozsgayék által vezérelt, álleleplező újság volt, Tőke Péter főszerkesztésével. Mai ésszel ma már szinte felfoghatatlan, heti háromszázötvenezer eladott példányszámú volt, mert elterjedt, elterjesztették róla, hogy ott aztán mindent és mindenkit lelepleznek.
Ugyanekkor a Magyar Ifjúság eladott példányszáma is százötven-kétszázezer között mozgott. Ami viszont, mai eszünkkel igazán érthetetlen, a Népszabadság eladott példányszáma, naponta, hétszázezer volt.
A Népszabadságtól bajos lett volna a nemzeti oldalra átküldeni újságíró figurákat, megtették ezt a Magyar Ifjúságnál dolgozókkal. Ugyanúgy küldték át őket a nemzeti szín irányába, mint ahogy a KISZ akkori prominenseit. Csányi Sándort, Csepi Lajost például, akik országos KISZ vezérek voltak, a nemzeti oldalon szerepeltették. A Magyar Ifjúság munkatársai akkor még ismeretlenek, jellegtelenek voltak, ezért küldözgethették őket. Balót már nem lehetett, ő már igencsak ismert volt nézeteiről. Belőle nehéz lett volna nemzeti újságírót fabrikálni.
Érdekes viszont megfigyelni, hogy aki bandatag lesz például a Fidesznél, a legmegátalkodottabb ,,liberális", a Fidesz váltásával az oda csapódott újságíró is eszmét vált, rögtön nemzeti lesz belőle. Bayer Zsolt például, a liberális Fidesz idején a Népszabadságnál dolgozik ( azt mondja, valamiből élnie kellett) , együtt bandázik a Fidesszel, ezért lehet a Népszabadság főmunkatársa, a váltáskor azonban ő is vált. Úgy, mint más a fehérneműjét, úgy cserél ő is eszmét, s lesz nemzeti.
Torkos Matildot először a Magyar Hírlaphoz küldik, az SZDSZ embereként, ám a Fidesz őt is magával viszi a nemzeti oldalra. Bencsik András szintén a Népszabadságnál van, többen bizonyítják, hogy a pártrovatot szerkeszti, aztán lesz belőle Pesti Hírlapos, KDNP-s, MDF-es, Fideszes (most már hazaárulózza Orbán Viktort). Ő a legérdekesebb figura, mert ő majdnem mindenhol megtalálható volt, nagy vargabetűket írt le munkássága során, s kötött ki végül a Fidesznél.
A váltások mindég akkor következnek be, amikor a szabadkőművesek úgy döntenek, a Fidesznek a nemzeti oldalon a helye. Kerüljön azonban bármelyik oldalra egy párt vagy a vele együtt élő újságíró, a háttérben még az ellenségnek kikiáltottal is együtt cserél információt, ahogy már írtam, együtt mutyizik. Együtt isznak jelenleg is, mind a mai napig nem ellenfelei egymásnak. Megint csak a példa kedvéért, az Élet és Irodalomból Kovács Zoltán és Bayer Zsolt, a nemzeti oldalról, csak a külvilágnak játsszák a haragszom rádot. Úgy csináltak ők karriert, hogy látszólag vitatkoztak egymással, de a két barát egymás alá adta a lovat. A témákat- és itt már megint tágítsuk a kört- egymásnak hajigálják föl, a háttérben egyeztetetten. Így kell ezt érteni a politikai pártoknál is, hiszen kijelenthető, hogy például a Fidesz és az MSZP között is, a mélyben, baráti a kapcsolat. A többi az üres fecsegés.
Szóljunk pár szót még Lovas Istvánról is. Az MDF, a kezdetekkor már idegenkedett tőle, nem szerette őt, mert eléggé rejtélyes az ő külföldre kerülése, az amerikai családi életéről is különféle hírek szálingóztak. Radikális kisgazdaként, kereszténydemokrataként, MDF-esként mutatkozott meg, miután haza tért a Szabad Európa Rádiótól, ahol öt évet töltött el, névtelenségben, s amely ,,műhelyt", az amerikai titkosszolgálaton kívül a szabadkőművesek is irányították.
Mint politikai üldözött érkezett haza, s ennek ellenére-Kőrösi Imrére hivatkozom, aki fültanúja volt a most következőknek- Antall miniszterelnök azt mondta róla, könnyebb lenne azokat a szervezeteket összeszámolni, amelyeknek ő nem dolgozott. Az ilyen típusú mondatoknak Kulinék is fültanúi voltak, az MDF liberálisai kifejezetten utálták őt. Akik közül viszont most többen kifejezetten barátkoznak vele, a kezdetekkor Bencsik sem igen váltott szót vele, sőt Orbán Viktor és Makovecz Imre sem.
Az újságírók, a példák is bizonyítják, szinte prostituáltként viselkednek, hogy minél több gazdasági és egyéb előnyökhöz juthassanak, az információk felhasználásával vagy éppenséggel elhallgatásával.
Sokat gondolkodtam rajta, ismerve az újságírói mentalitást, hogy az ellenzéki kerekasztal tevékenységét végig figyelő újságírók is bizonyára rendelkeznek saját archív anyagokkal, azokat azonban sehol sem tudná, még ha akarná sem, megjelentetni. Ha pedig mégis megtenné, ugorna a karrier, a gazdagság.
De egyébként nincs ma Magyarországon olyan sajtótermék, amely az ellenzéki kerekasztal anyagával merne foglalkozni, egyik oldalon sem. Tudniillik, az az 1989-es tárgyalás a kocsmai osztozkodás szintjét is alig üti meg. Osztozkodás az MSZMP, a mai MSZP, meg az általuk kijelölt hiénák között. Az olyan mérvű nemzetárulás, amit talán majd valamikor, húsz-harminc év múlva lehet csak előhozni. A szereplők ugyanis élnek és erejük teljében vannak.
Ez ugyanúgy értendő a politikusokra, mint az újságírókra. Avar János, Hadú János, Kondor Katalin, Sándor István, Havas Henrik, Forró Tamás, Baló György és a többi fel nem soroltak, minden titkok tudói, de megvan kötve kezük és lábuk is, mert bármit is elő akarnának hozni, megálljt parancsolnának nekik. Nehezen írhatnák le például azt, hogy az ellenzéki kerekasztal résztvevői, főleg az első időkben, bizony elvtársazták egymást. Mindenki mindenkit elvtársnak szólított. Ami persze nem lehetett véletlen, hiszen például az MDF-esek kétharmada MSZMP párttag volt. Ugyanígy volt ez az SZDSZ-nél is, sőt ez utóbbiak inkább maoisták, ultrabalosok voltak. Az egymás között megszólításkor is az elvtárs szó dívott.
Ez az ellentét, ami most látszólagosan mutatkozik, visszagondolva az 1989-es esztendőre, látható, hogy az ellenzéki kerekasztal egy olcsó zsibvásár volt. Fő jellemzője az adok és a kapok. Az ellenzéki kerekasztal kijelölt vezetőinek kisebbségi érzésük volt a Pozsgay félékkel szemben, hozzájuk képest informálatlanok voltak, senkik sem voltak kenyéradó gazdáikhoz, az MSZMP-sekhez képest. Rosszul is mérték fel az erőviszonyokat, azt hitték, hogy az MSZMP-vel szemben semmi esélyük nem lesz a választásokon. Akkor még nem tudták, hogy már máshol régen eldöntötték, hogy az MSZMP-t fölszámolják, munkásőröstől, mindenestől. Ezt a legvégén tudták meg, az ellenzéki kerekasztal résztvevői is. Aczél Györgyék közölték velük, hogy az MSZMP-t szét kell zavarni, erőszakszervezeteivel együtt. De ezt úgy kell csinálni, olyan hatalmas robajjal, tudatták velük, mintha ott dőlne el az MSZMP sorsa. Közben pedig, szintén Aczélék, megegyeznek a sajtóról, a bíróságokról, megegyeznek mindenről. Arról is, hogy ellophatják 56-ot, s arról is, hogy a reformkommunisták kezébe adják át a hatalmat. Persze nem az MSZMP-és reformkommunistákra, hanem az MDF-es, a szakszervezetis, a kisgazda ügynök reformkommunistákra, s a többiekre gondoltak. Tehát az MSZMP mindent lejátszik saját magával, amit legalizál az országgyűlési képviselő választásokkal, azzal a kikötéssel, hogy nem lesz elszámoltatás, nem lesz börtönbüntetés.
Ekkor kezdte el a sajtó sulykolni, hogy nem lesz jó, ha ezek az újak győznek, mert nem szakemberek, nem értenek hozzá. Azzal mentik át a párt- és tanácsi apparátust, hogy ők a szakértők. Ez egy óriási csapda, hiszen egy forradalmat, vagy annak látszó folyamatot, úgy vezényelek le, hogy az apparátus egyébként maradjon a helyén.
A sajtó, ezt a folyamatot, az ötletgazdák szempontjából, kitűnően vezényelte le, amiért meg is kapta a jutalmát. A vidéki napilapokat, amelyek együttes értéke, akkori áron számolva, kétmilliárd-háromszázmillió forint volt, húszmillió forintért privatizálta az Axel-Springer, úgy, hogy minden vezető maradhatott a helyén. De , egy-egy újság vezérkara, miközben beosztását megtarthatta, részt vehetett az országos napilapok privatizációjában is. Az ellenzéki kerekasztal mindent tudó újságírói, hallgatásukért fejében, a nyolcvanas évek végén, több pénzt kerestek, mint a bankárok. Tízszer annyi volt egy vezető újságíró jövedelme, mint egy parlamenti képviselőjé. A parlamentben vitáztak is erről a képviselők, a kilencvenes évek elején, hogy mennyire túlfizetett az újságíró hiéna társaság.
A nagy mogulok jelenleg is mozgatják a szálakat. Vitray Tamásra, Horváth Ádámra, Horvát Jánosra gondolok. Vitray csapata uralkodik ma a sport újságírásban, a kereskedelmi rádiókban, televíziókban. Gundel Takácstól, Héder Barnán át, Palik Lászlóig, gazdasági erővé váltak. A bankároknak meg politikai ambíciói vannak, ezért hoz létre a Postabank sajtóbirodalmat, s VIP hitelekkel édesgeti magához a neki kedves hírlapírókat, riportereket. A szenny került a felszínre az újságírásban, mint ahogy a politikában is.
Ez a sajtó az egekbe emel egy nem létező ellenzéki kerekasztalt, amelynek a tevékenysége egyenlő a nullával.
Az viszont tény, hogy az MDF kormányzása idején, nem volt igazi nemzeti újságírói társadalom, aki meg megpróbálkozott ezzel, azt eltaposták. Csak kijelölt és küldött nemzeti újságírók voltak, s azok is maradtak a mai napig.
Hogy mennyire behatároltak voltak a lehetőségek, arra is akad példa. A rendkívül közkedvelt Magyar Fórum akár százhúszezer példányban is elfogyott volna megindulásakor, de csak harmincezer példányban nyomtatták ki. És Csurkáék nem kiabáltak.
Eleve be van kódolva a folyamatokba, hogy az első csapat, amely átadja a kommunistáknak a hatalmat, a vagyont, a sajtót, az az MDF. Ezzel az MDF sírját is megássák azzal, hogy azt a csapatot, az idők folyamán el is kell tüntetni.
1989-ben különböző áldokomentumokat írtak alá. A sajtóval kapcsolatosan azonban az ellenzéki kerekasztalnál sem tudtak, még látszólagosan sem, megegyezni, mert az végig totális cionista irányítás alatt állt. A liberalizmus ugyanis egyenlő a cionizmus kiszolgálásával. Ez volt az egyik legsúlyosabb következménye az egész magyar ,,rendszerváltozásnak".
Az igazi dolgok az ellenzéki kerekasztal léha politikusainál csak látszólag dőltek el.
1989 nyarára Magyarországot már rég eladták az Aczél György féle szabadkőművesek. Nagy hangzavar közepette szerezték meg a hatalmat saját maguknak, s a szabadkőműves klientúrának.
Lakatos Pál: Újságíró kutyuskák, poltikusok pórázán(Magyar Világ,2005. okt. 27.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: állománytáblákat, rendszerváltozás, felhasználásával, minidiktátorokat, rehabilitációról, áldokomentumokat, főszerkesztőként, kiszolgáltatottá, továbbképzésekre, titkosszolgálati, megjelenhessenek, kiválasztottakat, kiegyensúlyozott, mondanivalójában, nyilvánosságról, ellenpólusaként, választmányának, kiszolgálásával, pártbandériumok, hírharangjaikat, állambiztonsági, háromszázmillió, szerkesztőiként, tartótisztekkel, legfertőzöttebb, rovatvezetőként, informálatlanok, lóversenypályák, elterjesztették, szabadkőművesek, miniszterelnöke, székesfehérvári, sajtóapparátusa, alattvalójaként, sajtóbirodalmat, népszabadságnál, régen meghalt, szónok felé, magyar nemzet, tömeggyilkos Kádár, vele készült, többszörös milliárdos, ország jelenlegi, milliárdos vagyonú, 2002-es választások, szidalmazások sorából, nagy ideológus, tejbe aprítania, alamizsna forintokból, ötvenhatosokat védte, forradalmárok egykori, gyilkos sortüzek, Aczél György, ELLENZÉKI KEREKASZTAL, Molnár Gyuláról, Kádár János, Gyurcsány Ferenc, Pokorni Zoltán, MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének, Fidesz Országos Választmányának, Csurka István, Marosán Györgynek, Teleki Blanka, Orbán Viktor, Horváth István, Gáll Zoltán, Horváth József, Pallagi Ferenc, Harangozó Szilveszter, ÁVH-s Péter Gábort, Karasz Lajos, Magyar Televízió Kékfény, Független Jogászfórumot, MSZMP Központi Bizottságának, Kónya Imrééknek, Balsai István, Magyar Szocialista Munkáspártot, Havas Henrik, Forró Tamás, Baló György, MSZMP-ből MSZP-sé, Ifjúsági Demokrata Fórumot, Baloldali Ifjúsági Társaságot, Kommunista Ifjúsági Szövetség, Magyar Ifjúságot, Gubcsi Lajos, Pálfy, Seszták Ágnes, Magyar Ifjúság, Tőke Péter, Magyar Ifjúságnál, Csányi Sándort, Csepi Lajost, Bayer Zsolt, Torkos Matildot, Magyar Hírlaphoz, Bencsik András, Pesti Hírlapos, Orbán Viktort, Irodalomból Kovács Zoltán, Lovas Istvánról, Szabad Európa Rádiótól, Makovecz Imre, Avar János, Hadú János, Kondor Katalin, Sándor István, Aczél Györgyék, Vitray Tamásra, Horváth Ádámra, Horvát Jánosra, Gundel Takácstól, Héder Barnán, Palik Lászlóig, Magyar Fórum, Lakatos Pál, Magyar Világ,
|
|
Offline
